Illedelmes, szerény hang a telefonban, finom szövésű nyelvezet és gondolatfonal a sorok között a verses kötetben. Dávid László (nyugdíjas pedagógus, író, költő) szinte bocsánatkérően beszél újabb könyvéről, amelyet az év végén adott ki, Még egyszer címmel. – Úgy néz ki, megmaradok még az idénre – indítja beszélgetésünket. Költőként azt vallja, illene már letenni a lantot, de ha már élnie adatott, és a léttel számára együtt jár a gondolat, azt le kell írnia. Ha pedig leírta, sorba rendezi és kiadja, hadd lássák, mit tett le az asztalra. Nem az az ember, aki a visszajelzésekért teszi, amit tesz. Számára ez a dolgok természetes rendje.

Ő már többször úgy gondolta, itt a búcsú ideje, de aztán újabb közölni valója akadt, és újabb könyvet adott ki. Tavaly a Halkuló dallamok kapcsán még reményről beszélt, amely az elmúlás felett talán úr lehet. Mára erősen meggyengült egészségi állapotában próbára teszi az Isten: hogy veszi az akadályt, mit kezd az újabb korlátokkal. Ezekben a napokban még várja, mennyire tud segíteni a lencse, mennyit tud majd olvasni. Tanulja ezt is, mint annyi mindent már hosszú élete során.

– Az emberben gyűlik a gondolat, márpedig a gondolatot megölni nem lehet, és ami kikívánkozik, annak ki kell jönni, mert ha benn marad, az csak bajt okoz – ad választ a miértre.

A kötetben jobbára 2015-ben írott versek olvashatók (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Gyűltek a versek, amelyekben most a visszaemlékezésé a főszerep. Ezekben pedig arra buzdít, ne csak a szépre emlékezzünk! Életünk úgy teljes, ha a kellemetlen emlékekkel is együtt tudunk élni. A magánkiadásban megjelent bő százoldalas kötetben jobbára 2015-ben írott versek olvashatók, néhány korábbival kiegészítve, és néhány szárnypróbálgatás a fordítás területén.

– Láttam, hogy bizony a fordítások nem mindig azt adják, amit az eredeti vers, főleg Villonnál tapasztaltam, hogy többek, mint ami a francia szövegben van. Próbára tettem magam, néhány német szerzővel.

Minden nehézség ellenére a munkát nem adja fel Laci bácsi. A próza felé vette most az irányt: még néhány történetet gépre visz, és akkor mehet a nyomdába elbeszélés kötete. Sőt, háromrészes kisregényt szán hattyúdalként a sor végére – ahogy fogalmaz – amely szülei kínlódásokkal teli életének története és az ő önéletírása lesz. Ebből már egy szerzői példány készen áll, és amint dolgozni tud, azon lesz, hogy a nyilvánosság is kézbe vehesse. Így lesz teljes az életmű.

A szerző könyveit a könyvtárban és helyi könyvesboltban is megtalálják.

Forrás: http://oroscafe.hu/2016/01/11/meg-egyszer-david-laszlo-ujabb-konyve/cikk/imrejuli